Tradicionális festészet -
Nagy Attila

Nagy Attila festőművész (1929-2004)


Egészséges volt, soha nem volt igazán beteg! Barátai, festők, lelkészek és orvosok ösztönzésére, nógatására, néhány napos feljavításra, frissítésre, egy kis megújításra végre  - látszólag – hajlandó volt. Nem tudni mi és hogyan történt, de azóta felújulása helyett a feltámadására kell várnunk.
Meghatározott sorsa akarhatta így, ne viselje el másodszor is egy szeretett feleség elvesztését. Nélküle élni nem tudott, újult életet már nem akart.
Hittudományi karon végzett, de az ifjú teológus nem vette fel a palástot, néhány évet még tovább tanult a Képzőművészeti Főiskolán. Díszletet tervez és kivitelez a „régi” Nemzeti Színházban, majd az Opera műhelyében. A teljes művészi önállóság, a független művészi státusz állapota előtt, több mint egy évtizedig a Filmgyárban, még a rajzfilmben is kipróbálja magát.
Szabó Vladimír Mester barátsága megnyitja előtte a kiállítótermek, hazai műkereskedelem kapuit. Balatonszepezdi telekszomszédai  - évtizedes barátai – Kloton Péter és Jancsek Antal festőművészek bemutatják a nyugati műkereskedelem számos reprezentánsának.
Nagy Attilát ettől kezdve angol, német, olasz, holland és amerikai kiállítás-szervezők, műkereskedők elhalmozzák ajánlataikkal.
Egyszerű dolgokat fest, egyszerű technikával és eszköztárral. Bravúros biztonsággal rajzol, természetes egyszerűséggel fest: munkálkodókat, piacozókat, ünnepeket és köznapokat.
„Amit én formálok: narratív festészet, elbeszélő modorban adom elő, hogy első látásra érteni lehessen! A festmény nem filozófia, nem egyenlet, se keresztrejtvény.” Még mindig Őt idézem: „A homályosság nagy hiba, a tudatos homály az már bűn!” Munkáját, életét, festészetét ez a kristálytiszta világosság, áttekinthetőség jellemezte, az eltérő gyakorlatot, más indíttatású elveket eltévelyedésnek tekintette.
Munkáit előkészítő vázlatai, rajzok, tanulmányok, kis mesterművek többsége elveszett, nem akadt gondozójuk.
Egy emlékkiállítás illő volna és méltányos, de munkásságának java szétszóródott a nyugati szélben.

Wessely Tibor

Nagy Attila festőművész (1929-2004)


Egészséges volt, soha nem volt igazán beteg! Barátai, festők, lelkészek és orvosok ösztönzésére, nógatására, néhány napos feljavításra, frissítésre, egy kis megújításra végre  - látszólag – hajlandó volt. Nem tudni mi és hogyan történt, de azóta felújulása helyett a feltámadására kell várnunk.
Meghatározott sorsa akarhatta így, ne viselje el másodszor is egy szeretett feleség elvesztését. Nélküle élni nem tudott, újult életet már nem akart.
Hittudományi karon végzett, de az ifjú teológus nem vette fel a palástot, néhány évet még tovább tanult a Képzőművészeti Főiskolán. Díszletet tervez és kivitelez a „régi” Nemzeti Színházban, majd az Opera műhelyében. A teljes művészi önállóság, a független művészi státusz állapota előtt, több mint egy évtizedig a Filmgyárban, még a rajzfilmben is kipróbálja magát.
Szabó Vladimír Mester barátsága megnyitja előtte a kiállítótermek, hazai műkereskedelem kapuit. Balatonszepezdi telekszomszédai  - évtizedes barátai – Kloton Péter és Jancsek Antal festőművészek bemutatják a nyugati műkereskedelem számos reprezentánsának.
Nagy Attilát ettől kezdve angol, német, olasz, holland és amerikai kiállítás-szervezők, műkereskedők elhalmozzák ajánlataikkal.
Egyszerű dolgokat fest, egyszerű technikával és eszköztárral. Bravúros biztonsággal rajzol, természetes egyszerűséggel fest: munkálkodókat, piacozókat, ünnepeket és köznapokat.
„Amit én formálok: narratív festészet, elbeszélő modorban adom elő, hogy első látásra érteni lehessen! A festmény nem filozófia, nem egyenlet, se keresztrejtvény.” Még mindig Őt idézem: „A homályosság nagy hiba, a tudatos homály az már bűn!” Munkáját, életét, festészetét ez a kristálytiszta világosság, áttekinthetőség jellemezte, az eltérő gyakorlatot, más indíttatású elveket eltévelyedésnek tekintette.
Munkáit előkészítő vázlatai, rajzok, tanulmányok, kis mesterművek többsége elveszett, nem akadt gondozójuk.
Egy emlékkiállítás illő volna és méltányos, de munkásságának java szétszóródott a nyugati szélben.

Wessely Tibor

Hegyvidéki tájHegyvidéki táj
31x41; olaj, fa