Tradicionális festészet -
Varga Zoltán

VARGA ZOLTÁN

FESTŐMŰVÉSZ


1955-ben született Hódmezővásárhelyen. Gyermekkora óta rajzol és fest. Gimnáziumi évei alatt már különböző szabadiskolákban bontotta ki tehetségét. Első sikerei is ezekhez az évekhez köthetők: az első kiállítása (Székesfehérvár, 1972), országos verseny (portré kategória).
Érettségi után előbb a grafikai műhelyben tanul metszést és művészi rajzot, majd a porcelángyárban porcelánfestőként keresi kenyerét. A figyelem középpontjába kerül, amikor húsz évesen már festőmester a Herendi Porcelángyárban. Eközben grafikusként illusztrál könyvet, újságot. A művészi rajzban évekig Aranyi Sándor grafikusművész tanítványa volt. Rézkarcra és rézmetszésre Szekeres Imre grafikusművész oktatta.
Olajfestészetet Lázár Pál festőművésztől tanult. Festészeti tanulmányai mellett művészettörténetet hallgat. 1977-től az Artex zsűrije értékesítésre átveszi képeit. Az ottani művészéletben ismeri meg Kurucz D. István festőművészt, aki útmutatásával segíti az immár csak a festészetéből élő fiatal művészt.
Technikai fejlődése és Kiss Csaba festőművész mesterségbeli útmutatásai meghozzák eredményüket: a képzett és felkészült festő 1984-től napjainkig folyamatosan szerepel Európa nagyobb kiállítótermeiben, galériáiban. Képei megtalálhatók az Otto Galériában (Bécs), az Arnot Galériában (New-York) és Piccicatto Galériában (Milánó).
Gyűjteményes tárlatokban az Artex közreműködésével Európa számos országába jutottak el képei, rendszeres résztvevője volt a londoni és a frankfurti Art-Expo Magyar Pavilonjában rendezett reprezentatív tárlatoknak.
Művészetére jellemző a folyamatos technikai fejlődés mellett az elődök festészeti kultúrájának tudatos vállalása és továbbfejlesztése. Festészete szellemi elődjének tekinti a nagybányai művésztelep festészetét és a barbizoni iskola plein-air képalkotását. Tájképeit hacsak teheti a szabadban, közvetlenül a megtalált motívumnál festi és ez adja festészetének sajátságos frissességét és őszinte koloritját.

Varga Zoltán festészete


Néha kerülőutak vezetnek a célhoz, ez Varga Zoltán festőművész életpályájára is igaz. Többszöri kísérletezés sem nyitotta meg számára a Képzőművészeti Főiskola kapuit. Sebaj, kitanulta tehát a porcelán festészetet. Kiváló mesterektől, a legjobb helyen – oda rajzkészsége okán azonnal felvették – a Herendi Porcelángyárban tanul. Kis idő múltán már műhelyvezető, festőmester majd a tanműhely vezetője. Amit a porcelánra való „kézzel festés” történetéről és technikájáról tudni lehet, azt kutatja, tudja és tanítja.
Megkísérli az elsajátított technikát az iparművészet területéről a képzőművészeti régióba átvinni. Már a kezdeti próbálkozások is olyannyira sikeresek, hogy a milánói Vimercati Galéria többéves szerződést köt vele. Az anyagi biztonság megteremti a továbbtanulás, a továbbképzés lehetőségét. Kloton Péter festőművész magántanítványaként, a „grand art” , a képzőművészet, a műalkotás törvényszerűségeit tanulja, tanulmányozza.
Negyed százada elfogadott táj és életképfestő, számos és mindig sikeres kiállításokkal a háta mögött. Kielégíthetetlen tudásvágya, a műfaj határterületei iránt is felkeltették érdeklődését. Megfelelő stúdiumok után festményszakértői vizsgát tett, műtárgyszakértői oklevelet szerzett. Olajfestészetének elismeréseként tanársegédnek hívták több művészeti főiskolára, de Ő ezt elhárítva inkább beiratkozott az immár előtte is megnyílt képzőművészszakok egyikére.
Varga Zoltán a mozgalmas pálya állomásain végig lakta, kötözte, utazta, bolyongta  és bolyongja az országot. Ismeri és kimeríthetetlen energiával búvárkodja, kutatja, vizsgálja, firtatja, tudakolja országunk szép tájait.
Minden megkutatott táj személyes ismerőse, és ha éppen naptól égetten vagy hóval fedetten festői képet mutat magáról, Varga Zoltán tudja mi a teendő!
A látvánnyal szemben földbe szúrja háromlábú tábori állványát – a jó öreg Szakács Művész úrtól lett megörökölve – és gyors vázlatokat készít. Később a műteremben dől el kép lesz-e belőle!

Wessely Tibor

Napsütés eső utánNapsütés eső után
40x30; olaj, fa
Vácrátóti arborétumVácrátóti arborétum
40x50; olaj, vászon
A forrásnálA forrásnál
50x70; olaj, farost
Tükröződő vízTükröződő víz
50x70; olaj, farost
HazafeléHazafelé
50x70; olaj, vászon